Közlekedési morálunkról, a „szittya magyar stílusról” szerzett keserű tapasztalatokat egy olvasónk a minap. Történetét megosztotta velünk:

 „Az Izsáki úton reggel 8 óra előtt a kerékpárúton haladva a benzinkút lejáróját keresztezem, amikor egy személyautó olyan sebesen fordult felém a körforgalomból, hogy az útszegélyben levő gödörbe rántottam a kerékpárom kormányát, holott eredetileg éppen ezt akartam kerülni. Az esés eredménye több horzsolás, nadrágszakadás lett, a kerékpár első kerékvillája, fékje kormánya eldeformálódott. A mountainbike kerékpárt sportboltból egy hónapja vettem rendesen beszabályozva, terepre, nem gyönge gyártmány. Az esés pedig nem egy sima elcsúszás volt. Az autó nem állt meg, hogy megkérdezze, történt-e valami baj! Ez cserbenhagyás; büntetendő. Én 60 évesen nem egy tini lendületével pattantam fel. Viszont enyhébb esések következménye volt már súlyosabb, esetleg halálos is. Körülöttem jöttek, mentek, de senki sem kérdezte meg, rendben vagyok-e, segíthet-e!

Ausztriában egy erdei sétán már akkor odajöttek hozzánk, amikor leültünk az út szélére pihenni, hogy megkérdezzék: rendben vagyunk-e, szívünk is rendben van-e, vagy szédülünk-e netán, vagy magas-e a vérnyomásunk. Mi itthon kemény szittya magyarok vagyunk, csak nevetünk mások baján? Én uszodából jöttem melegítőben, kerékpáros sisakban, edzőcipőben, nem hiszem, hogy bárki az olaszliszkai eset miatt került ki. De ittasnak sem tűnhettem. És pont azon az Izsáki úton, ahol tapasztalatom szerint a legtöbbször segítjük egy mást a közlekedésben Kecskeméten, talán a legtöbbször itt lehet látni, hogy előzékenyek az autósok. Emberek! Hát senki sem tudja lerázni a közönyt? Senki sem ismeri, milyen jó érzés segíteni? Főnök úr elkéstem, mert segítettem egy balesetesnek! Ezért ki fogják vajon rúgni?”

Húsz percen belül háromszor is volt szerencsém végignézni, hogyan ürítik, majd tömörítik össze a kukások a szemetet Kecskemét belvárosában. Bár elsőre még érdekes is volt, megérte várni az út közepén serénykedő sárgamellényesekre, harmadszorra már kihagytam volna az élményt. Főként mert úgy húsz perccel később sikerült kivergődnöm magam az óvodától a munkahelyemig.

Első alkalommal a Nyíl utcán tekinthettem meg a valószínűleg exhibicionista hajlamokkal bíró szemetesek produkcióját: a precíz kukaborogatás után egyre türelmetlenebbül vártam a befejezést. Valószínűleg érzékelték is, hogy kár tovább húzni az időt, ezért is hagyták el az utolsó felvonást, a munka közben szétszóródott szemét összeszedését. Megkönyörültek rajtam, mert a következő állomáson már nem teljesen az egyirányú utca közepén álltak meg, így ki tudtam kerülni őket.

A Hosszú utcán két perc alatt beadtam csemetémet az oviba, és már pattantam is vissza a kocsiba, ahol visszafogott örömmel konstatáltam, újra láthatom az iménti előadást. Ezúttal az óvoda szemeteszsákjait, kukáit ürítették ki, a korábban már tapasztalt művészi igényességgel. A végére kifogyott a lelkesedés, hiszen - ki tudja, miért - négy-öt kisebb szatyor tele szeméttel a helyszínen maradt. Ekkor már úgy húsz autó várakozott türelmesen a kukásautó mögött. Hová is sietnének hétfőn fél 8-kor? Mindenkinek jól esik egy kis kukás-show, pláne, ha ilyen izgalmas.

Végre elindult a szemetes kocsi, haladt is vagy 15 métert, egészen a Magyar Ilona Általános Iskoláig. Ott újra kezdődött a produkció. Néhány sofőr azonban nem bírta cérnával, így inkább felment a suli előtti murvakövekre, hogy a szorgos kukások elé kerüljön. A többiek üdvrivalgások közepette követték, így nekem is sikerült megúsznom a harmadik előadás végét. A tapsvihar így elmaradt, annak pedig örülhetnek a főszereplők, hogy nem volt hétfőn gyümölcsnap az oviban. Kéretlen nézőik valószínűleg megajándékozták volna őket néhány puhább szilvával vagy almával…

Egy bevásárlóközpont előtt sikerült lefotóznia egyik olvasónknak egy kényelmes anyukát parkolás közben. Felháborító vagy inkább vicces megoldást választott a hölgy? Döntsék el önök!

A bevásárlóközpontoknál parkolni csúcsidőben bizony nem egyszerű dolog! Olykor hiába tesszük a köröket egy üres hely után kutatva, az utolsó pillanatban egy pofátlan sofőr hipp-hopp beáll a félórás keresgélés után kiszemelt parkolóba. Valószínűleg azzal a hölggyel is megesett már hasonló, akit a napokban látott egy olvasónk. A sofőrök gyöngye viszont megtalálta a megoldást! Ő ugyan nem bosszankodik, nem körözik és eszi a kefét, hol is álljon meg. Egyszerűen beállt az áruház bejáratához, a forgalom elől lezárt részre, amit fehér csíkok jeleznek az aszfalton. A kisgyerekes anyukát ez cseppet sem zavarta. Meggyújtotta a vészvillogót, hóna alá vágta csemetéjét, és már indult is shoppingolni, mint aki jól végezte dolgát. - Nosza, így kell ezt csinálni - írja László nevű olvasónk, aki valamiért azt is fontosnak tartotta közölni velünk, hogy a leleményes hölgy szőke volt…

Hétköznapi csoda történt a minap az utca frontján.

Töredelmesen bevallom: eddig hitelt adtam mások szavának és készpénznek vettem, hogy aki nagy autót vezet (busz, kamion, teherkocsi) az csak bunkó lehet.

Az élet a legjobb tanítómester. Egyebek között arról is kioktatott, hogy ne higgyek el minden rosszindulatú általánosítást. Történt ugyanis a minap, hogy egy teljesen normális, sőt előzékeny teherautó-sofőrrel hozott össze a sors. Én rettenetesen hálás voltam neki az emberi viselkedésért, ő meg talán jót röhögött rajtam. De, így kerek a világ, és lehetett mindkettőnknek szebb a napja.

Az eset akkor esett, amikor éppen esett. Ez ugye nem ritka manapság. Szépen összeszaladtak már a sötét fellegek, amikor kerékpárra kaptunk a kislányommal, hogy a zuhé előtt hazaérjünk. De, ahogy ez lenni szokott, nem jött össze a mutatvány: ránk szakadt az ég. Szürke, nyirkos, kopogós vízfüggöny-erdőben tekertünk hazafelé. Nyomtuk a pedált, folyt rólunk a víz.

Már a célegyenesben voltunk, csak egy négysávos út állt köztünk és a száraz, édes otthon között. Szabálytalanságra ugyan nem gondoltunk, de két zebra között fél úton, egy keresztutcánál próbáltunk átevickélni a négy sávon. Amikor megálltunk az út mellett - ahhoz egy kicsit közelebb a gyerek, pár centivel mellette, mögötte én - feltűnt egy teherautó. Eszembe sem jutott megkockáztatni, hogy átiszkoljunk előtte, elvégre az a böszme jármű nem könnyen áll meg, és ugye az előítélet…

Szóltam a lánykámnak, hogy tolasson hátrébb. Én is curukkoltam, de a kicsi bicikli tengelye beakadt az első küllőim közé. Összegabalyodtunk. Egészen az út szélén szerencsétlenkedtünk. Zuhogó esőben. El lehet képzelni.

Felnéztem és rákészültem a hatalmas loccsanásra, amivel a mellettünk elszáguldó teherautó a nyomvályúkból ránk zúdítja a mocskos vizet. Gyors fohászra sem volt már idő, mégis csoda történt:

A szalmabálákat szállító teherautó vezetője észrevette útszéli szerencsétlenkedésünket. Gyorsan reagált, még volt ideje lassítani, hogy ne takarjon be minket több liter vízzel, oldalról is. Megállni ugyan már nem tudott, hogy udvariasan átengedjen bennünket, de átment a belső sávba, biztos, ami biztos alapon. Hálásan néztem utána a szürke vízfüggönyöm át.

Ilyen lehet egy hétköznapi csoda az utca frontján.

(pé-há)

Úgy tűnik, rájár a rúd a Kunság Volánra mostanság. Nem csak az önkormányzat tette ki a szűrét szerződésének felbontásával, de olvasóinktól is egyre több panasz érkezik a szolgáltatóra. Ezúttal egy rendszeres olvasónk, Tóth Mária osztotta meg velünk a kecskeméti buszsofőrökkel kapcsolatos „rémtörténeteit”.

Nap mint nap közlekedem busszal és gyalog, a 2-es busszal rendszeresen járok – írja Mária. Amikor kifelé jön a városból a busz, a Batthyány utca végén lévő lámpánál zöldet kap, és mire a Baumax elé ér, az a lámpa pirosra vált. A sofőrök 90 százaléka átmegy a piroson, pedig elvileg ők felelősek az utasok életéért.

Egy másik alkalommal gyalogosan közlekedtem a Gong rádiónál lévő körforgalomnál, a Dobó körút felüli zebrán akartam átkelni az úton. Előttem két srác ment át, én csak néhány lépéssel jártam mögöttük. A buszsofőr annak ellenére nem adta meg az elsőbbséget a gyalogosoknak, hogy a zebra felénél jártunk, a két fiút hajszál híján elsodorta. Ha nem figyelnek oda, és nem lépnek vissza, biztosan elüti őket.

A következő eset a Rákóczi út végén történt. Megint csak a zebrán mentünk át, nekünk és a buszosnak is zöld volt, ő a Nagykörútra kanyarodott volna kis ívben, mi pedig már majdnem átértünk a zebrán. A sofőr mégsem állt meg, majdnem elütött minket.

Kérdem én: nem felháborító hogy a buszsofőrök sem tartják be a közlekedési szabályokat? Hogy felelhetnek így az utasok életéért?!! Mit tanulnak, milyen példát látnak azok a gyerekek, akik velük utaznak?

Tudom, nem minden sofőr ilyen, vannak, akik normálisan és tisztelettudóan vezetnek! A Volán azonban kicsit jobban odafigyelhetne a szabályokat áthágó-átíró vezetőire.

Várjuk a hozzászólásokat, történeteiket pedig a program@baon.hu címen oszthaják meg velünk.

Egy olvasónk hátborzongató eset szemtanúja volt a napokban egy kecskeméti zebránál. Esetét megírta nekünk, hogy mások is okuljanak belőle. Anikó így írja le a látottakat:

Nem semmi jelenetnek voltam tanúja május 27-én, negyed négykor a könyvtár előtti zebránál. Három sávban jönnek az autók ezen a szakaszon. A piarista iskola felőli sávnál megállt egy autó, mivel a zebránál gyalogosok várakoztak mindkétfelől. Erre elindultunk. Két iskolás gyermek is volt közöttünk, olyan 8-9 éves formák. Amikor a középső sávhoz értek, egy szürke kocsi - aminek a rendszámát is megjegyeztem - az orruktól nem több, mint 10 cm-re! húzott el előttük. A vér megállt bennem.

Nekünk, a zebra másik oldaláról indulóknak csak az volt a szerencsénk, hogy a mi sávunkban egy autó nagyon lassan jött, és vártuk, hogy megáll-e vagy sem, de mivel fékezett, elindultunk. Tőlünk ez az esztelen száguldozó - „35 év körüli piros pólós, kövér, nagyfejű, hájpacni” - csak egy méterre volt. De a gyerekeket majdnem elcsapta, egy hajszálon múlt az életük. Havas Henrik példáján felbuzdulva úgy gondoltam, hogy ezt meg kell írnom, hátha magára ismer ez az ámokfutó. Az ilyentől el kell venni a jogosítványt, mert ki tudja holnap-holnapután megússzák-e a gyalogosok hasonló száguldozását…

Várjuk olvasóink véleményét az esettel kapcsolatban, az utca-fronton vívott csatáikról pedig a program@baon.hu címre írjanak. Történetük szerkesztett formában kerül fel blogunkra.

Mit ér a szabály? - kérdezi egy olvasónk, aki a napokban tanúja volt annak, hogy a rendőrök szemet hunytak egy szabálytalanság felett.

A minap autóztam Kecskeméten - írja Laci nevű olvasónk. A távolsági buszmegállónál az eső miatt kikapcsolták a lámpát a zebránál. Haladtunk szépen a párhuzamos közlekedésben egymás mellett egy kisteheruatóval, mögöttünk egy rendőrjárőr araszolt. Az átkelőnél úgy húszan álldogáltak arra várva, hátha valaki megáll. Nos, illedelmes, szabálykövető autósként lefékeztem, intettem is nekik, hogy mehetnek bátran. A mellettem haladó nem így tett. Gondolom sokaknak ismerős a szitu: simán elhúzott, jó nagy gázzal.

Ez még a kisebb probléma, bunkó sofőrök mindig voltak, és lesznek is. A nagyobb az, hogy a mögötte haladó rendőr rá se bagózott arra, hogy mekkora baleset lehetett volna ebből. Szerintem el se jutott a tudatáig, mi zajlik előtte. Vajon mire figyelt, ha ekkora szabálytalanságot nem vett észre, holott az orra előtt történt? Kíváncsi voltam rá, így szemmel tartottam. Látom, hogy halad még ötven métert, majd igazoltatásra leállít egy autóst, aki semmit se követett el. Kérdezem én: hogyan várja el a rendőr tőlem, hogy tiszteljem a szabályokat, ha tulajdonképpen ő sem tiszteli? Azzal, hogy nem vett észre ekkora szabálytalanságot, bizony ő is megszegte a törvényt.

Várjuk olvasóink véleményét az esettel kapcsolatban, az utca-fronton vívott csatáikról pedig a program@baon.hu címre írjanak. Történetük szerkesztett formában kerül fel blogunkra.

Zuhogó esőben, korán reggel, gyalog iskolába menni. Külön-külön is utálatos, hát még együtt ez az összeállítás. Viszont, ha valami pocsék, abból lehet még pocsékabb. Nem kell más, csak egy idióta sofőr, hogy teljesen lenullázza az ember maradék pozitív hozzáállását a világhoz és a hétfőhöz.

Azzal mindenki tisztában van, hogy a városok, falvak útjai sem az elsőrangú állapotukról híresek, széles ez országban. Saját lakókörnyezetében csukott szemmel sorolja az ott élő, hol a legpocsékabb. Én például azt tudom, hogy Kecskeméten a Petőfi Sándor utca és a körút kereszteződésében megcsinálták a burkolatot, ott viszonylag bátran lehet a járda szélén várakozni a zöld jelzésre, vagy átballagni a zebrán, még esős időben is.

Más a helyzet a Dózsa György úttal, az ugyanis erősen nyomvályús. Az ÉZI előtt van egy gyalogosátkelő. Reggelenként csapatosan várják a gyerekek és néhány szülő, tanár, hogy átjussanak a suliba. A rutinosabbak - lassan mindenki az - esős időben nem a járda szélén lesik a lámpaváltást, hanem beljebb állnak meg. Pont azért, hogy az egyre mélyülő nyomvályúból ne rájuk csapódjon az arra járó kocsik által kiszorított esővíz.

Az autósok zöme ennél a zebránál képes figyelni a gyalogosokra is. De - gondolom csak az egyensúly végett - van rossz példa is. Hétfőn reggel a várakozók egy csoportjában vetődött fel a kérdés: mit érdemel az a sofőr, aki a zöldből narancsra váltó villanyrendőrt látva a gázpedálra tapos? A betonszállító kocsi felgyorsult az amúgy sem sétatempóból, átzúgott a zebrán. A mélyedésből az esővíz két méterre is elfröccsent, alaposan eláztatva az esőben, korán reggel, iskolába igyekvő csapatot…

(pé-há)